Nem mindig a multinak van két lába

Piackutatással foglalkozók körében tizenvalahány éve kering egy történet, mely arról szól, hogy az “egyik nagy kólagyártó” a költségcsökkentés végett kicserélt egy alkatrészt – esetünkben a cukrot – egy olcsóbb összetevőre. Ha jól emlékszem az elmeséltekre, elsőként Törökországban kezdték forgalmazni a kukoricás édesítőszeres termékeiket, amit a hálás török közönség megfelelő undorral fogadott, estek a megrendelések, zuhantak az eladások.

Jött hát az ötlet, hogy legközelebb országspecifikusan felmérik a vásárlói igényeket és szokásokat, tesztelik a terméket, elvégre hiába nyernek palackonként mikronnyi összegeket, ha a palack a polcon, illetve a gyárban marad. Így történt az, hogy a kukoricából édesítőszerré átcselezett valami eltűnt a kólából. Egy ország kivételével.

Ez az egy ország lett Magyarország, ahol hosszas felmérések, vakkóstolások, mindenféle csoportok és kontrollcsoportok bevetése után megállapították, a kutatók őszinte megdöbbenésére, hogy a kukoricás kólát jobban szeretik. És ennek a multi is örvendezett vala, hiszen végre találkozott egymással a kapitalizmus és a közízlés, ami eddig jóféle párhuzamosnak tűnt.

Mivel a történet tizenvalahány éves, jóval a aktuális multiellenes hőbörgés kirobbanása előtt hallottam, valószínűleg igaz is. És hát a cukor helyett édesítőszerrel meg E-valahányszázakkal dúsított vecsési savanyúságok, a sok-sok igénytelen, de olcsónak tűnő termék elképesztő hazai sikere is arra mutat, hogy bizony nem a multikkal kellene első körben harcimarcit játszani, hanem azt a bizonyos közízlést formálni.

És még annyit a végére, hogy ezek a bizonyos silány minőségű termékek akkor is silányak, ha kettő százalékkal ropogósabbak. Mert a kóla még alkalmas lehet rummoskólának, de a többivel ötletem sincs, hogy mit is kellene kezdeni, mivel a viszonylag korlátozott élelmiszeripari ismereteim ellenére is tudom, hogy például a bolognai spagetti nem porból készül, hanem paradicsomból, a kakaó és a kávé nem instant, valamint a húslevest – ahogy a gyereket – nem lehet zacskóban kihordani.

Schulz parteigenosse

Schulz jövendőbeli vezérről és kancellárról, ahogy az már a fejlett nyugati demokráciákban szokás, kiderült, hogy pont úgy viselkedett, mint bármelyik NSDAP pártfunkcionárius, aki hozzáfért bármilyen kasszához. Nemzetiszocialista népi demokratikus elkötelezettségét és természetesen kulturáltságát az is mutatja, hogy a gyakornokaival és fiatal beosztottjaival vasaltatta a nadrágját. Gondolom ilyet a Führer is csinált, csak ő egy rohadt náci volt, tőle nem meglepő.

Mindenki hazudik mondta doktor Ház. Mindenki lop mondta Józsi bácsi a sarki zöldséges, igaz ő igen önkritikusan hozzátette hogy: “Én is!” Persze Schulz ilyet sohasem mondana, mert neki előre kell menekülnie, különben alulképzett munkanélküli lesz.

Ez választási esélyeit természetesen inkább növeli, mint csökkenti, hiszen az élelmesség és a gátlástalanság manapság politikai erény.

 

Merkel ragaszkodik a hatalomhoz, de láthatólag a német lakosság alapvetően unja és elege is van belőle. Ilyesmit a politikusok nem szoktak észrevenni, általában rájuk kell zárni a pártkongresszuson a budiajtót egy fontos szavazáskor, hogy le lehessen váltani távollétükben. Németország, úgy tűnik, újra megvadul és egy újabb küldetéstudatos elmebeteggel ajándékozza meg Európát. Csak abban reménykedhetünk, hogy az SPD-Linke-Zöld-FDP koalíciónak nem lesz meg a többsége, mert akkor nem az SS, hanem transzbuzi divíziók fogják lerohanni Európát homofób mohamedán segédcsapatok támogatásával. A dialektikus liberalizmus világában ez nem ellentmondás, hanem maga a végső győzelem.

Tele van a puttonyom azzal, hogy ha bármelyik nagyobb országban választások vannak, azon kell aggódnom, hogy valamilyen olyan elmeroggyant kerül hatalomra, aki már első pillantásra is közveszélyesnek látszik.

Habár nem semmi lenne, ha Le Pen francia elnöknek és Schulz német kancellárnak közösen kellene megoldania Európa problémáit. De arra is jó esély van, hogy a hülye franciák egy kriptokommunista-liberálist választanak meg Le Pen ellenében. Két dühöngő liberális Európa két legerősebb államának az élén és máris a totális káosz közepén találhatjuk magunkat.

Baj van feleim, lehet hogy tavaly volt az utolsó előtti előtti békeév.

Élvezzük ki.

Benne vagyok minden evés-ivásban, ha ezzel is segíthetek az elesetteken

Én is szeretnék aktivista lenni, de hirtelen nincs semmi ötletem, mit csináljak a társadalomért. Először arra gondoltam, viszek ebédet a csöveseknek, de rájöttem, azok büdösök, na meg legyünk őszinték, az ő problémáikhoz speciális szakmai tudás kell, a fésületlen jószándékkal néha több kárt okozunk, mint amennyi hasznot hajtunk. Aztán arra gondoltam, kifestek egy kórházi szobát, annak mostanában jó a médiavisszhangja, de sajnos ügyetlen vagyok, meg a fizikai munkát se szeretem annyira. Elméleti ember vagyok, nem gyakorlati, mindenki foglalkozzon azzal, amiben tehetséges, amiben jó.

Végül arra jutottam, hogy szeretek sörözni a barátaimmal meg grillezni is, így tökéletes választásnak tűnik egy közösségi tér létrehozása, ahol megbeszélhetjük, közösen kitalálhatjuk, hogyan segíthetjük jobbá, tökéletesebbé tenni a társadalmat.

Gárdás kesergő

Vona Gábor most már végképp meghülyült
A zsinagóga lépcsőjének elé ült
És kiáltozik ottan ő a padlaton
Allah az én vezénylő csillagom!

Gyurcsány Ferenc magyar ember is lehet
Ha a pénze Simicskával héderelhet
Botka László jer, öleljél a kebledre
Leszel te még a Jobbiknak jelöltje!”

Melegedik, melegedik a nagy világ
A mi jó Gáborunk is tetovált
A hátadat meg ne mutassad énnekem
Mert máson akad meg majd a szemem….

MoMós kislány gyere be a kertembe
Nem baj, hogy zavar van a nemedbe
Megvédjük a liget fáit kettecskén
A Libsi-Jobbik kormányzásnak idején

Néhány migráns nem akadály
Nagy mecset áll kinn a Blahán
Dzsihad van a Viktor ellen
Vona Gábor nekünk nem kell!

Refrén

Vona Gábor add vissza a mellényünket!
Elrondítja azt a lenyalt fejed
Becsületes magyar ember visel ilyet
Nem egy lélektolvaj sudrigyerek!”

(posztjobbikos műdal, szomorúan, jajongva kántálandó)

Nehéz idők gyünnek, mindenfelé összezavarodott jobbikosokkal találkozik az ember, akik azt kérdezgetik egymástól, hogy támogatja-e még a pártjuk a budapesti olimpiát, vagy úgy általában a magyar nemzetállam létezését. El kell ismernünk, hogy a magyar társadalom máig adós egy színvonalas fasiszta párt kitermelésével, de mit is várhatnánk egy olyan országtól, ahol külön párt van a nemzeti büszkeség meghekkelésére, a genetikai szdsz (nem etnikai csoportra, hanem a rosszindulatot örökítő gének belterjes elszaporodására utalok) ugyanis éppen az olimpiai pályázatot akarja bebuktatni és már konkrét terve van a megnyitón rendezendő botrányra is.

Nem csoda, hogy egyes elkeseredett jobbikosok a fenti rigmus kiizzadásával próbálják eltávolítani a méreganyagot.