Kúrótörpék állítólag tényleg léteznek

Hiánypótló cikket közölt a Magyar Nemzet online, mely szerint a kúrótörpe jelenség tényleg létezik. A híres feminista-történész, Lakner Dávid, aki időről időre régmúlt korok erkölcsi aktualitásaira hívja fel a figyelmet, energiát és időt nem sajnálva vetette bele magát a kúrótörpe témába, hogy leleplezze a 20. század egyik legborzongatóbb történetét.

Mi meg nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a férfifeminista Lakner Dávid írása bizony megzavarhatja néhány emberjogi aktivista nyugalmát, hiszen egyoldalúan szenzitív. A szomorú IGAZSÁG az, hogy a történet, mely szerint az apró embereket alakító apró színészek lerészegedve zaklatták Judy Garlandet az Óz forgatásán, egyszerre felháborító és szívbemarkolóan szomorú. Hiszen ha odaállunk Judy Garlandet mellé, az nyílt törpézésnek is minősülhet (hiszen kiemelte, hogy törpékről van szó, nem egyszerű férfiakról), a kisnövésűek hitelrontásának, megkeseredett, ciszheteró nők érdektelenségétől szenvedő midgetek lenézésének, hiába megfelelően feminista, hiába emel szót Hollywood első fénykorában az elnyomó férfierőszak áldozatául esett nők mellett, ami rendkívül fontos közös ügyünk, akkor is csak egy ciszfeminista, másokat elnyomó görény marad.

Bárhogy is nézzük, elkövette a legnagyobb bűnt: Judy Garlendet a kisnövésű emberek fölé helyezi, akik alkoholtól ugyan ittasan, de csak udvarolni próbáltak, de hátrányos helyzetük miatt elutasítás áldozataivá váltak. Ez pedig tűrhetetlen, ahogy az is, hogy Lakner csak a nők számára szeretne egyetlen, megbízható, érzékeny feminista barát lenni, aki sosem dugná meg őket, csak meghallgatja panaszaikat, mert egyúttal mérhetetlen gyűlölettel kezeli a kis kúrótörpéket, pedig azoknak ugyanúgy szükségük van valakire, aki figyel rájuk, hisz ők is ugyanolyan emberek, mint mi.

IGAZSÁGOT A KÚRÓTÖRPÉKNEK!!!

Benne vagyok minden evés-ivásban, ha ezzel is segíthetek az elesetteken

Én is szeretnék aktivista lenni, de hirtelen nincs semmi ötletem, mit csináljak a társadalomért. Először arra gondoltam, viszek ebédet a csöveseknek, de rájöttem, azok büdösök, na meg legyünk őszinték, az ő problémáikhoz speciális szakmai tudás kell, a fésületlen jószándékkal néha több kárt okozunk, mint amennyi hasznot hajtunk. Aztán arra gondoltam, kifestek egy kórházi szobát, annak mostanában jó a médiavisszhangja, de sajnos ügyetlen vagyok, meg a fizikai munkát se szeretem annyira. Elméleti ember vagyok, nem gyakorlati, mindenki foglalkozzon azzal, amiben tehetséges, amiben jó.

Végül arra jutottam, hogy szeretek sörözni a barátaimmal meg grillezni is, így tökéletes választásnak tűnik egy közösségi tér létrehozása, ahol megbeszélhetjük, közösen kitalálhatjuk, hogyan segíthetjük jobbá, tökéletesebbé tenni a társadalmat.

Gárdás kesergő

Vona Gábor most már végképp meghülyült
A zsinagóga lépcsőjének elé ült
És kiáltozik ottan ő a padlaton
Allah az én vezénylő csillagom!

Gyurcsány Ferenc magyar ember is lehet
Ha a pénze Simicskával héderelhet
Botka László jer, öleljél a kebledre
Leszel te még a Jobbiknak jelöltje!”

Melegedik, melegedik a nagy világ
A mi jó Gáborunk is tetovált
A hátadat meg ne mutassad énnekem
Mert máson akad meg majd a szemem….

MoMós kislány gyere be a kertembe
Nem baj, hogy zavar van a nemedbe
Megvédjük a liget fáit kettecskén
A Libsi-Jobbik kormányzásnak idején

Néhány migráns nem akadály
Nagy mecset áll kinn a Blahán
Dzsihad van a Viktor ellen
Vona Gábor nekünk nem kell!

Refrén

Vona Gábor add vissza a mellényünket!
Elrondítja azt a lenyalt fejed
Becsületes magyar ember visel ilyet
Nem egy lélektolvaj sudrigyerek!”

(posztjobbikos műdal, szomorúan, jajongva kántálandó)

Nehéz idők gyünnek, mindenfelé összezavarodott jobbikosokkal találkozik az ember, akik azt kérdezgetik egymástól, hogy támogatja-e még a pártjuk a budapesti olimpiát, vagy úgy általában a magyar nemzetállam létezését. El kell ismernünk, hogy a magyar társadalom máig adós egy színvonalas fasiszta párt kitermelésével, de mit is várhatnánk egy olyan országtól, ahol külön párt van a nemzeti büszkeség meghekkelésére, a genetikai szdsz (nem etnikai csoportra, hanem a rosszindulatot örökítő gének belterjes elszaporodására utalok) ugyanis éppen az olimpiai pályázatot akarja bebuktatni és már konkrét terve van a megnyitón rendezendő botrányra is.

Nem csoda, hogy egyes elkeseredett jobbikosok a fenti rigmus kiizzadásával próbálják eltávolítani a méreganyagot.

Felesleges urizálásra most nem alkalmas az idő!!!444!

Tisztelt Széchenyi gróf, kedves István, drága Pistám!

Te is tisztában vagy vele, a császári udvar ellen folytatott (idézőjel) szabadságharcnak (idézőjel bezárva) hazudott propagandátok semmilyen más célt nem szolgál, mint az uralkodó osztály pozícióinak megőrzését, hatalmának kiterjesztését, a kritikák elhallgattatását és az onnan érkező fejlesztési források ellopását. Ha már itt tartunk, a (idézőjel) szabadságharcról (idézőjel bezárva) beszélni komolytalan mindaddig, ameddig minden egyes fejlesztés a Bécsből érkező források segítségével valósul meg. Bécs nélkül itt semmi nem épülne!

Az megint más kérdés, hogy a fejlesztési források zöme olyan látványos, ugyanakkor értelmetlen épületekben nyer formát, mint a Pesti Vigadó, az Akadémia, vagy – a közpénzek magánzsebekbe áramoltatásának iskolapéldájaként – a Híd.

Mert ugyan kinek a zsebét gazdagítja a hídpénz?

Erről sosem beszéltek, csak a sikerekről. Az Akadémiáról még szót ejteni is felesleges, egy szűk kör kényelmét szolgálja kizárólag, az országot nem gazdagítja. Mert ugyan mikor fogja látni egy Krassó-Szörény vármegyei román (régiesen: oláh) az Akadémiát? Vagy egy trencsényi szlovák (régiesen: tót v. fehérhorvát)? Soha.

Annak ellenére, hogy sokkal jobban élnek, mint mi.

A szlovákok (régiesen: tótok v. fehérhorvátok), miután az erdőszélről leköltöztek a folyóvölgyek magyarjainak elhagyott házaiba, 10 év alatt többet fejlődtek, mint ez az ország a Portától való függetlenségének visszanyerése (mert szó nincs szerzésről) óta.

Nem is folytatom, meg amúgy is indul a hajóm az emigrációba, ahova ti kényszerítettetek engem. Még annyit szeretnék hozzátenni végezetül, hogy ameddig az Ormánságban a jogfosztottságba kényszerített zsellérek egykéznek, addig az olyan felesleges és drága luxusberuházások, mint a napi 4000 utassal számoló Pest-Vác vasút szimpla provokáció. De inkább nem is támadom, mert meghosszabbítjátok Komáromig.

A népszavazásra, illetve a bécsi udvarhoz felterjesztett kérdésem a következő:

Egyetért-e Ön azzal, hogy amíg Árva vagy Máramaros megye szegény lakói kínkeserves munkával is csak alig-alig tudják előállítani a napi betevőre valót a friss irtványföldeken, és az említett vidékeken jószerével nem létezik oktatási és egészségügyi hálózat, addig az állam ne vásároljon közpénzből corvinákat, és ne nyisson egyetemet Pozsonyban a gazdagoknak?

Végre megszabadult Gerendai Károly a 20 éve stabilan veszteséges cégétől, a Sziget Kft.-től

Talán, ha nem kell évről évre kicsengetnie a fél-egy milliárd mínuszokat, akkor lesz végre pénze egy rendes ingre. Nem abban jár majd, amit 20 éve kukázott ki valamelyik sátorból a romeltakarítás közben.

Persze picit izgulunk is, hiszen ennyi veszteséget felhalmozó cégeket sosem vásárolnak meg rideg, gazdasági számításból. Pénzmosás, vagy a nemzetközi terrorizmus támogatása lehet a háttérben. Nincs más magyarázat.

80 nap alatt náci, avagy az átváltozás művészete liberális szemmel

A személyiség manapság csomagokban érkezik, előre elkészített szettekben, amelyek közül választhat az ember. Átjárás nincs, másokkal véleményt cserélgetni tilos és szociálisan veszélyes. Ha ez mégis megtörténik, az embernek sajnos fel kell készülnie arra, hogy a legnyitottabbak fogják kirekeszteni, a legmegértőbbek fogják megbélyegezni és a legtoleránsabbak indítanak ellene lejárató kampányt, mert a liberális lélek bizony annyira stabil, mint egy atomtengeralattjáró Windows 95-tel. És ehhez még csak változni sem kell. Személyes élmények, sérelmek következnek.

Az identitás-jelenséget Fritz Lang, a német filmgyártás egyik legmeghatározóbb egyéniségnek történetével lehetne talán az egyik legjobban bemutatni: a méltán híres Metroplisz (1927) című film rendezőjét Joseph Goebbels egyszer magához hívatta, mondván, Hitler azt akarja, hogy Lang legyen a náci filmipar vezetője. Lang ezen elcsodálkozott és felhívta a náci vezér figyelmét zsidó származására. Erre Goebbels rezzenéstelen tekintettel azt válaszolta: “azt mi döntjük el, hogy ki a zsidó”.

Fotó: cloudfront.net

Nagyon úgy tűnik, fordult a kocka, és jelenleg az úgynevezett liberális, “szabad“ gondolkodók körében terjedt el leginkább ez a világnézet, a csodafegyvere, az érveket pótló megbélyegzés.

Nem világos, hogy pontosan milyen szabályrendszer alapján lesz valakiből egyik napról a másikra kirekesztő, náci, rasszista, az viszont személyes tapasztalat, hogy körülbelül 80 nap elegendő hozzá (ennyi az idő pusztán ahhoz kell, hogy megszilárduljon a nézet, mely szerint az illető menthetetlen) – és ebben a rendszerben nem érvényes az ártatlanság vélelme, helyette rögtönzött (gyakran Facebookon közölt) ítéletek, lájkokból álló esküdtszék van, a párbeszédnek meg körülbelül pont annyi az értelme, mint őzláb korbáccsal mászkálni egy szupermarketben: semennyi. Leglábbis az én esetemben ez így történt.

Ennek valószínűsíthető oka, hogy a liberális ember számára csupán kétféle ember létezik: az egyik, aki pont olyan, mint ő, a másik pedig az ellenség (mert ellenség mindig kell), aki rasszista-kirekesztő-náci, vagy valami ilyesmi. Köztes állapot nincs, vagy ha van, akkor sincs.

Jómagam ilyen szempontból kettős életet éltem, évekig tagja voltam a nyitott, progresszív gondolkodók társaságának, a belvárosi helyek soha meg nem valósuló startupok kreatív közösségének (mert élveztem és mert kedveltem a társaságot), alkalmankénti kritikáimat betudták a túl sok rozé fröccsnek Jagernek, vagy a média hazugsággyárának, és mindent megtettek, hogy éppen a megfelelő pillanatban ragadják meg a kezem és húzzanak vissza a “szakadék széléről”. Mert ilyenek az igaz barátok, és ezzel egyébként nem is volt semmi baj, hiszen jók azok a fékek és egyensúlyok. Ez persze csak egy darabig tud működni, sajnos.

Fotó: infostormer.com

A probléma esszenciáját az adja, hogy senkinek a fejében évekig, hogy vannak olyanok, akiknek az identitáscsomagjában megférnek egymás mellett mellett bizonyos dolgok, amelyek a klasszikus halmazrendszerben semmiképp: például nem gyűlölöli a melegeket, nem hisz abban, hogy a zsidók világuralomra törnek, vannak fekete barátai (tudom, ez a klasszikus magyarázkodás), járt már ázsiai lánnyal is, punk zenét hallgat, Apple termékeket használ, mindemellett viszont problémát tartja az iszlám vallást, nem hisz a menekültek integrációjában, szereti az országot, amiben él, fontosnak tarja a családot, tiszteli a házasság intézményét, örül, hogy Donald Trump lesz a 45. amerikai elnök, hiszi, hogy safe space helyett az életre kell a gyerekeket nevelni és megérti, hogy a férfiak és a nők alapvetően mások, tehát transzklotyónak az iskolákban semmi keresnivalója, ahogy személyre szabott személyes névmásoknak sem. Sokakat ezek közül emberek közül még az sem zavarja, ha bizonyos pontokon valakinek esetleg más a véleménye.

Elképesztő. Pedig nem ördögtől való.

Ettől egyébként egy magát liberálisnak valló pont annyira fél, mint attól, ha Polóniumot kellene szállítania a körúton. Hogy a balansz megbillenjen elég egy gondatlanságból elkövetett poszt, egy publikált fotó, egy elszólás, vagy ha az ember visszautasítja a cortadót egy kézműves kávézóban.

Az én személyes történetemben a fordulópontot egy munkahelyváltás hozta el: sok jó barát, kedves ismerős és ivócimbora gondolt egyszer csak úgy, hogy a kritika csak kimondva, leírva már nem vicces, a válaszcsapás pedig a klasszikus, ízes lenácizásban csúcsosodott ki, illetve abban a tudományos megfigyelésben, mely szerint én már nem közéjük, hanem csakis magam közé való vagyok.

Mondani sem kell, hogy az egész legalább annyira erőltetett, mint a Rambo bármelyik folytatása, de ők élvezik és ez a fontos. Persze aki nem szereti, ha (…), az ne menjen (…). A kipontozott részek szabadon kitölthetők, nehogy megbántsak vele valakit, és még ezért is én legyek a hibás.

Vezető kép: pinimg.com