A Galaxis őrzői utálják Orbánt, az egyik főszereplő pedig lehet, hogy Szél Bernadett

James Gunn, a Galaxis őrzői című fantasztikus film rendezőjén van a sor épp, hogy megőrüljön. Gunn a Twitteren állt ki a demokráciáért és egyúttal nekiment a magyar miniszterelnöknek, akit Donald Trumphoz hasonlított. A rendező annyira komolyan gondolja, hogy hazánkban baj van, hogy úgy néz ki, főszerepet adott filmjében Szél Bernadettnek, logikusan azért, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltjének legyen miből a kampányra költeni, mert eddigi teljesítményéért valószínűleg Sorostól úgysem kap eleget.

A demokrácia halott Magyarországon, Orbán Viktor kezében. Gyorsan történt, és PONTOSAN azt csinálta, amit Trump csinál éppen. Kiélezte a migráció-ellenes feszültséget, hiteltelenítette a mainstream sajtót, átvette az irányítást az igazságszolgáltatásban és újratervezte a választási térképet.

– írta Twitterén a nyilvánvalóan megtébolyodott Gunn, aki rendezőként nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy mi történik Magyarországon, hogyan érzik magukat a magyarok és milyen ember is valójában Orbán Viktor.

Úgy tűnik szépen lassan a helyükre kerülnek a részletek, hiszen aki figyel, az láthatja, hogy Gunn Szél Bernadettnek is főszerepet adhatott filmjében, sőt, arra is figyelt, hogy a színek által hordozott üzenetek rendben legyenek.

Hogy így van-e, mindenki döntse el maga. Íme:

Szegény jövő

Tényleg bajban van az oktatás. A pénteki diáktüntetés általam megkérdezett résztvevői közül senki sem tudta, mikor volt az Aranybulla, de a magyar himnusz megzenésítőjének neve sem ugrott be senkinek, így ezen az információk birtokába csak úgy juthattam volna hozzá a helyszínen, ha elolvasom az Internetet. Nem a kinyomtatottat, hanem a másikat.

De mégsem volt rá szükségem, mivel ezek az információk valamiért nekem megvoltak, pedig, mint megtudtam, ugyanabban a pöcegödör oktatási rendszerben tanultam, mint ők, így se tudás, se készség elvileg. De tény, hogy bizonyos dolgokban az én generációm valóban le van maradva: sokkal rosszabbul pörgetjük a Tindert és nem merünk akkorákat álmodni, hogy az egyetemről kikerülve az azonnal 400 ezer nettó plusz kafetériakurva az alap.

Szerencsére a mai gyerekek mernek álmodni szebb jövőt és szebb jövedelmet, olyat, amibe nem kell energiát befektetni vagy megdolgozni érte, csak úgy készség és képesség alapon jön, de minimum alanyi jogon.

Tényleg jó ötlet volt ezzel a hülyeséggel teletömni a fejüket?

De legalább az eső esett, és így nem látszottak a könnyek, amelyeket az Orbán-kormány bakancsai alatti eltipródás passzírozott ki a diákokból, akiknek elegük van belőle, hogy sok a lecke, hogy sokat kell magolni – meg úgy tanulni egyáltalán. Jövőképük azonban van: a már említett 400 ezer nettó kezdő, csak hogy maradjon még a Király utcai albérlet kicsengetése után romkocsmázásra, ami eddig diákhitelből volt.

Ja, igen, az is rettenetes, hogy vissza kell egyszer fizetni, pedig mehetnének restancia nélkül is mosogatni Londonba.

A 444.hu lelkesen adott hírt róla, hogy volt olyan iskola, ahol a mai események apropóján a diákok több mint fele hiányzott, amitől a hatalom biztosan rettegni kezdett. De az is lehet, hogy nem, és simán csak lesz néhány kiosztott igazolatlan óra. Egyébként a többség illúzióját könnyebben tényleg nehéz lenne megteremteni. Egy gyerek, ha megteheti, nem megy iskolába. Ha meg bizonyos retardált médiamunkások és politikai szédelgők ehhez igazolást hazudnak a lapátfülű, kapafogú hülyegyereknek, akkor pláne nem megy, de a szavazókat a szüleik közül kéne megnyerniük maguknak, azok pedig biztos nem fogják díjazni ezt. Szélsőséges esetben egy-egy pofont félre is tesznek a haladároknak.

Amúgy meg azért is volt jó ez a diáktüntetés, mert senki nem tudta, hogy miért van ott, a legtöbben viszont jó bulinak tartották, ami nyilván szempont, hiszen a haladó fiatalok egyik fő ismertetőjele, hogy bulizni járnak, ahol különböző start up ötleteken gondolkoznak, bár az esetek többségében semmi nem jut eszükbe. Ez persze szintén az oktatás hibája, a történelemóra száraz tényei nyilvánvalóan elnyomják a kreativitást, és akkor még nem is beszéltünk a Fidesz-repülőkről, amik fáradhatatlanul szórják a kemtrélt, aminek olyan hatása van nagyjából, mint az ivóvízbe kevert fluoridnak, vagyis eltompítja  a gyerekek jedi-erejét, hogy előbb-utóbb mindenki a közmunkaprogramban, vagy Mészáros Lőrinc egyik bányájában kössön ki. Nem, nem egy bitcoin bányában, hanem egy igaziban.

Finnországban persze nem így van.

Hogy, hogy van, azt senki nem tudja pontosan, de az egyik haverjuk volt szobatársa olvasta a neten, hogy jobb, és az internet nem hazudik ugyebár, tehát biztosan igaz. Kár, hogy Orbánék ugyanebben az elavult oktatási rendszerben tanultak, ezért nem tudják használni a netet, de még az okostelefon okosabbik részét sem. Csak belehallóznak és zsarnokoskodnak…

Megnyugodtunk, amikor megtudtuk, hogy a rendezvény pártfüggetlen volt, és bosszankodtam is, amikor a Momentum rátelepedett a rendezvényre és a saját szórólapjaikat osztogatták. Biztosan csak a véletlen műve, mint az Utolsó cserkészben, amikor „erre járt, megbotlott, és pont beleakadt a farka”.

Miközben néztem a csillogó szemű gyerekeket, egy kolléga felhívta a figyelmemet a középkori gyerekek keresztes hadjáratának legendájára. Bár a kutatások szerint kamu az egész, úgy tűnik, a baloldal most megvalósítja a 800 éves mesét, hiszen annyira reménytelennek érzik a helyzetüket, hogy tényleg a kiskamaszokat mozgósítják. Ők pedig elhiszik, hogy végre fontosak valakinek a szüleiken kívül, és elhiszik, hogy ettől lesz az övék a jövő.

Szegény jövő.

A Ligetvédők legyilkosozták az összes vegánt

A Ligetvédők legyilkosozták azokat, akik fákat vágnak ki. A fa növény. A fa él. A répa növény. A liegtvédők vegánok. A vegánok kihúzzák a répát a földből. A répa növény. Aki fát vág ki az gyilkos, mert a fa növény. A Ligetvédők répát esznek, tehát gyilkosok. A vegánok mind répát esznek. A Ligetvédők legyilkosozták az összes vegánt.

Ti büdös geci parasztok!!

Nem szeretném feleleveníteni a cipőt a cipőboltból egyszerűségét, de azért izéke. Értem, hogy egy pékségben dolgozni nem olyan, mint valami kibaszott menő sztartápnál havi félmillió dollárért ikszbokszozni, viszont ez is munka. Nem szórakozóhely, ahova le kell hívni a haverokat röhögcsélni meg zenét hallgatni a telefonról, pláne nem mutogatni egymásnak tinderen azokat a szerencsétleneket, akikkel találkozni fogtok. Aki ott veszi kettőötvenért a szikkadt bágettet, kurvára nem kíváncsi az egyéniségetekre, ami egyébként valószínűleg közvetlen oka annak, hogy végül nem egy menő sztartapnál melóztok, hanem egy utcai pékségben.

Ha már itt tartunk, a ruhabolt SEM diszkó. De legalább akkor halkítsátok le azt a szart, mert bármikor bejöhet egy vevő, aki nem teknóra akarja baszatni hajnalig, csak meg szeretné nézni, hogy mennyibe vannak azok a ruhák, amit a nyugati civil szervezetek összegyűjtöttek szegény harmadik világbeli világpogártársaknak, de valami megmagyarázhatatlan ügymenet következtében egy körúti turkálóban kötöttek ki.

Forrás: Körút

Egy szomorú történet az okostelefonokról, a csalánról és Donald Trumpról

Köszi RTL Klub, de már rég tudom, Afrikai gyerekek szenvednek az okostelefonjainkért. Éppen ezért, miután reggelente megköszönöm a telefonomnak, hogy van nekem, könnyes szemekkel megkorbácsolom magam, majd a faszommal elverek némi csalánt.

Persze ezúttal a videó kapcsán kérdések is felmerültek: 

– Aki filmezte, miért nem szabadított fel legalább egy gyereket?

– A Momentum miért nem rendez aláírásgyűjtést

– Mikor bukik már meg emiatt Orbán Viktor?

A végére pedig egy felvetés:

Trump gazdasági programja amúgy az ilyesmikre megoldást kínál, ami gyanús körülmények között kimaradt az RTL riportjából. Biztos azért mert olyan alkalmatlan.

Köszönöm a figyelmet!

Mennyi Stephen Hawking átlagos repülési sebessége?

A mai nap nagy kérdése nem az, hogy egy űrsikló mennyi idő alatt érne a 7 újonnan felfedezett Föld-szerű bolygóra, hanem az, hogy Stephen Hawking hány év alatt érne oda. A legendás tudós egyébként a közelmúltban még nano űrhajókat akart valahova sokkal messzebbre küldeni, tehát nyogodtan kijelenthetjük, hogy elméletei legalább annyira izgalmasak, mint az, hogy mit gondolhatott a költő a Vihardagály címmel megjelent antológiában, amely a modern iraki kurd költészetről szól.

Négy félévig mindenkinek joga van buzinak lenni

Szerintem remek, hogy lesz az ELTE-n gender kar. Végre azoknak is lesz helyük a progresszív felsőoktatásban, akiket még esztétika-filmre sem vettek fel. Egyetem meg kell, akik reluxást, vagy asztalost keresnek, azok kirekesztő gecik, hiszen egy modern társadalomban nincs helyük az ilyen elmúlt évezredeket idéző szakmáknak, melyben semmi startup, semmi finom, urbánus teszetoszaság nincs – tehát értelmük sincs.

A kar gazdája (a titulus a szak szempontjából enyhén kirekesztő) Kövér-Van Til Ágnes nagy reményeket táplál a program irányába, hiszen olyan szakemberekben reménykedik, akik a nagybetűs életben majd szociálpolitikusok (huh??) lesznek és a női szegénység kockázatáról tudnak majd érdemben diskurzusokat folytatni. Hogy erre mi a tökért kellett tanszéket alapítani, az kurva jó kérdés, mert erre a sima társadalomtudományok alkalmasak egy kisebbségszociológiai specializációval kiegészítve.

Az nem világos még, hogy a diplomához kell-e majd terepen végzett szakmai gyakorlat, és hogy mit takar a gender nyelvészetet, de lehetőség nyílik végre rögtön az oktatás helyén, a kampuszon tanulmányozni a világ legundorítóbb emberfajtáját, a férfi feministát, akik kérdések nélkül fogják elfogadni, hogy a barát és a nő szavak nem egyeztethetőek össze, ezentúl az egyenlő partner szókapcsolata lesz indokolt, szexet pedig ne is várjanak, az ugyanis nemi erőszak.

Egyébként én is támogatom, hogy ne legyenek nemek, hiszen akkor büntetlenül kocsmázhatnánk akár napokon keresztül lebaszás nélkül és a büdös zokni sarokba hajításával kapcsolatban sem alakulna ki különösebb feszültség. És a fociról is csak azért kell elkapcsolni, mert utálom.

Kúrótörpék állítólag tényleg léteznek

Hiánypótló cikket közölt a Magyar Nemzet online, mely szerint a kúrótörpe jelenség tényleg létezik. A híres feminista-történész, Lakner Dávid, aki időről időre régmúlt korok erkölcsi aktualitásaira hívja fel a figyelmet, energiát és időt nem sajnálva vetette bele magát a kúrótörpe témába, hogy leleplezze a 20. század egyik legborzongatóbb történetét.

Mi meg nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a férfifeminista Lakner Dávid írása bizony megzavarhatja néhány emberjogi aktivista nyugalmát, hiszen egyoldalúan szenzitív. A szomorú IGAZSÁG az, hogy a történet, mely szerint az apró embereket alakító apró színészek lerészegedve zaklatták Judy Garlandet az Óz forgatásán, egyszerre felháborító és szívbemarkolóan szomorú. Hiszen ha odaállunk Judy Garlandet mellé, az nyílt törpézésnek is minősülhet (hiszen kiemelte, hogy törpékről van szó, nem egyszerű férfiakról), a kisnövésűek hitelrontásának, megkeseredett, ciszheteró nők érdektelenségétől szenvedő midgetek lenézésének, hiába megfelelően feminista, hiába emel szót Hollywood első fénykorában az elnyomó férfierőszak áldozatául esett nők mellett, ami rendkívül fontos közös ügyünk, akkor is csak egy ciszfeminista, másokat elnyomó görény marad.

Bárhogy is nézzük, elkövette a legnagyobb bűnt: Judy Garlendet a kisnövésű emberek fölé helyezi, akik alkoholtól ugyan ittasan, de csak udvarolni próbáltak, de hátrányos helyzetük miatt elutasítás áldozataivá váltak. Ez pedig tűrhetetlen, ahogy az is, hogy Lakner csak a nők számára szeretne egyetlen, megbízható, érzékeny feminista barát lenni, aki sosem dugná meg őket, csak meghallgatja panaszaikat, mert egyúttal mérhetetlen gyűlölettel kezeli a kis kúrótörpéket, pedig azoknak ugyanúgy szükségük van valakire, aki figyel rájuk, hisz ők is ugyanolyan emberek, mint mi.

IGAZSÁGOT A KÚRÓTÖRPÉKNEK!!!

80 nap alatt náci, avagy az átváltozás művészete liberális szemmel

A személyiség manapság csomagokban érkezik, előre elkészített szettekben, amelyek közül választhat az ember. Átjárás nincs, másokkal véleményt cserélgetni tilos és szociálisan veszélyes. Ha ez mégis megtörténik, az embernek sajnos fel kell készülnie arra, hogy a legnyitottabbak fogják kirekeszteni, a legmegértőbbek fogják megbélyegezni és a legtoleránsabbak indítanak ellene lejárató kampányt, mert a liberális lélek bizony annyira stabil, mint egy atomtengeralattjáró Windows 95-tel. És ehhez még csak változni sem kell. Személyes élmények, sérelmek következnek.

Az identitás-jelenséget Fritz Lang, a német filmgyártás egyik legmeghatározóbb egyéniségnek történetével lehetne talán az egyik legjobban bemutatni: a méltán híres Metroplisz (1927) című film rendezőjét Joseph Goebbels egyszer magához hívatta, mondván, Hitler azt akarja, hogy Lang legyen a náci filmipar vezetője. Lang ezen elcsodálkozott és felhívta a náci vezér figyelmét zsidó származására. Erre Goebbels rezzenéstelen tekintettel azt válaszolta: “azt mi döntjük el, hogy ki a zsidó”.

Fotó: cloudfront.net

Nagyon úgy tűnik, fordult a kocka, és jelenleg az úgynevezett liberális, “szabad“ gondolkodók körében terjedt el leginkább ez a világnézet, a csodafegyvere, az érveket pótló megbélyegzés.

Nem világos, hogy pontosan milyen szabályrendszer alapján lesz valakiből egyik napról a másikra kirekesztő, náci, rasszista, az viszont személyes tapasztalat, hogy körülbelül 80 nap elegendő hozzá (ennyi az idő pusztán ahhoz kell, hogy megszilárduljon a nézet, mely szerint az illető menthetetlen) – és ebben a rendszerben nem érvényes az ártatlanság vélelme, helyette rögtönzött (gyakran Facebookon közölt) ítéletek, lájkokból álló esküdtszék van, a párbeszédnek meg körülbelül pont annyi az értelme, mint őzláb korbáccsal mászkálni egy szupermarketben: semennyi. Leglábbis az én esetemben ez így történt.

Ennek valószínűsíthető oka, hogy a liberális ember számára csupán kétféle ember létezik: az egyik, aki pont olyan, mint ő, a másik pedig az ellenség (mert ellenség mindig kell), aki rasszista-kirekesztő-náci, vagy valami ilyesmi. Köztes állapot nincs, vagy ha van, akkor sincs.

Jómagam ilyen szempontból kettős életet éltem, évekig tagja voltam a nyitott, progresszív gondolkodók társaságának, a belvárosi helyek soha meg nem valósuló startupok kreatív közösségének (mert élveztem és mert kedveltem a társaságot), alkalmankénti kritikáimat betudták a túl sok rozé fröccsnek Jagernek, vagy a média hazugsággyárának, és mindent megtettek, hogy éppen a megfelelő pillanatban ragadják meg a kezem és húzzanak vissza a “szakadék széléről”. Mert ilyenek az igaz barátok, és ezzel egyébként nem is volt semmi baj, hiszen jók azok a fékek és egyensúlyok. Ez persze csak egy darabig tud működni, sajnos.

Fotó: infostormer.com

A probléma esszenciáját az adja, hogy senkinek a fejében évekig, hogy vannak olyanok, akiknek az identitáscsomagjában megférnek egymás mellett mellett bizonyos dolgok, amelyek a klasszikus halmazrendszerben semmiképp: például nem gyűlölöli a melegeket, nem hisz abban, hogy a zsidók világuralomra törnek, vannak fekete barátai (tudom, ez a klasszikus magyarázkodás), járt már ázsiai lánnyal is, punk zenét hallgat, Apple termékeket használ, mindemellett viszont problémát tartja az iszlám vallást, nem hisz a menekültek integrációjában, szereti az országot, amiben él, fontosnak tarja a családot, tiszteli a házasság intézményét, örül, hogy Donald Trump lesz a 45. amerikai elnök, hiszi, hogy safe space helyett az életre kell a gyerekeket nevelni és megérti, hogy a férfiak és a nők alapvetően mások, tehát transzklotyónak az iskolákban semmi keresnivalója, ahogy személyre szabott személyes névmásoknak sem. Sokakat ezek közül emberek közül még az sem zavarja, ha bizonyos pontokon valakinek esetleg más a véleménye.

Elképesztő. Pedig nem ördögtől való.

Ettől egyébként egy magát liberálisnak valló pont annyira fél, mint attól, ha Polóniumot kellene szállítania a körúton. Hogy a balansz megbillenjen elég egy gondatlanságból elkövetett poszt, egy publikált fotó, egy elszólás, vagy ha az ember visszautasítja a cortadót egy kézműves kávézóban.

Az én személyes történetemben a fordulópontot egy munkahelyváltás hozta el: sok jó barát, kedves ismerős és ivócimbora gondolt egyszer csak úgy, hogy a kritika csak kimondva, leírva már nem vicces, a válaszcsapás pedig a klasszikus, ízes lenácizásban csúcsosodott ki, illetve abban a tudományos megfigyelésben, mely szerint én már nem közéjük, hanem csakis magam közé való vagyok.

Mondani sem kell, hogy az egész legalább annyira erőltetett, mint a Rambo bármelyik folytatása, de ők élvezik és ez a fontos. Persze aki nem szereti, ha (…), az ne menjen (…). A kipontozott részek szabadon kitölthetők, nehogy megbántsak vele valakit, és még ezért is én legyek a hibás.

Vezető kép: pinimg.com